Burgonya

2015/01/22 - 13:12
Burgonya

Tudtad, hogy a burgonya kalóriatartalma alig egy negyede ugyanannyi mennyiségű rizsnek?
Ahány ház- annyi szokás, ahány vidék, annyi elnevezés- és, szép magyar nyelvünk bővelkedik kifejezésekben, tehát ha azt halljuk, hogy kolompér, pityóka, péra, kukujó, körömpe, kumpi, bundás gombóc, jó, ha tudjuk, hogy ugyanarról beszélünk, a köznyelvben elterjedt krumpliról, vagyis a burgonyáról.
A 16-18. Században terjedt el Európában és világszerte, hála az őslakos Dél-Amerikaiaknak és a felfedezőknek, kereskedőknek.
Több ezer fajtája ismert a gumós termésűnek, nem kezdem őket felsorolni, aki gyakorlott házimunkás, és direkt nem írtam háziasszonyt, az hellyel-, közzel, ha mást nem, hát saját tapasztalatból tudja, hogy melyik fajta jó főzni, melyik jobb sütve.
Kicsi segítséget azért adok a kezdőknek.
Ha salátát, tepsis vagy rakott krumplit akarunk készíteni, mindenképpen keressünk olyan fajtát, ami nem szétfövős fajta, pl. ilyen a Somogyi sárga kifli, az Agata vagy a Cherie, de raguk mellé főzhetjük még (a teljesség igénye nélkül sorolom fel) az Aladint, a Kleopátrát, az Impalát, a Pannóniát, a Desirée-t, a Kondort, a Laurát, a Red Scarlet-et vagy a Balatoni Rózsát.
Ha sütni akarjuk, válasszuk pl. az Agriát, a Karlenát, a Góliátot, a Solarát, vagy a Vénusz Goldot.
Már ha van rá lehetőségünk, hogy megtudjuk a nevét.
Ha nem, akkor egy praktika, amit a nagymamámtól tanultam: ha főzni akarom, piros krumplit pucoljak, ha sütni, akkor sárgát. Nem túl tudományos hozzáállás, viszont jól működik és bevált.
Fogyasztani KIZÁRÓLAG a gumóját szabad, a növény felszíni részeiben, a napon tartott megzöldülő héjában, a virágában termő bogyókban méreganyagot termel (Szolanin).
A tárolt burgonya elveszíti a C –vitamin tartalmának közel felét a tél végére, már ha megmarad addig.
Sokféleképpen használhatjuk, és használjuk is, levesek, főzelékek, pürék, olajban,- zsírban,- tepsiben sütve köretként húsételek mellé, hajában főve kenyér mellé, tésztákhoz, stb. Fogyasztható nyersen is, már ha szeretjük a kissé fanyar ízét, bajunk nem lesz tőle.
Ha főzzük, azt lehetőleg tegyük egészben, mert ha felkockázzuk, elvesznek belőle az értékes tápanyagok, ami egy kg burgonyában átlagosan:
• 18% keményítő,
• 1-2% fehérje,
• 15% B- vitamin (B1, B2, B3 és B6 vitaminok),
• 30% C –vitamin,
• 1% Kalcium,
• 14% Vas,
• 4% Magnézium,
• 8% Foszfor,
• 8% Kálium.
Egészségre gyakorolt hatása:
A népi gyógyászatban a burgonyaszeletek levével lágyították, tisztították a bőrt.
A reszelt krumpli enyhíti a szem körüli duzzanatokat, és hűsíti a napégette bőrt.
Krumpli péppel eredményesen lehet kezelni a pattanásos arcot, illetve az aranyérre is gyógyító hatása van, kelések és forrázott sebekre is hatékony a nyers krumpli leve.

Magas keményítő tartalma miatt krumplicukrot nyerhetünk belőle- ha már egy bizonyos kor felett vagy, emlékezhetsz rá gyerekkorunkból, lehetett kapni a búcsúkban, vagy a boltokban is, kemény is volt, nem is volt annyira édes, de ha rá gondolok, még most is érzem a nyelvemen az ízét… A Krumplicukrot sokféleképpen hasznosítja az ipar is, no és roppant találékony keleti szomszédaink közül is, nem egynek a „nemzeti itala” készül a krumplicukorból átalakított alkoholból. :)

Myrinda

Ossza meg ismerőseivel!